Az, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkezik, még inkább növeli a konfrontációt a Koreai-félszigeten” – jelentette ki Hjun In Tek egy fórumon, néhány nappal azelőtt, hogy Ázsiába érkeznek magas rangú amerikai illetékesek a téma megvitatására. Mint mondta, az észak-koreai fegyverkezés „jelentős változásokat” hoz majd a térségben és a nemzetközi rendben. Washingtonban kedden bejelentették, hogy a jövő héten konzultációkra Szöulba, Tokióba és Pekingbe látogat Stephen Bosworth, az amerikai elnök Észak-Koreával foglalkozó különmegbízottja. Szaporodnak a konzultációk Phenjan ügyében, amely 2009 tavaszán kivonult a nukleáris programjáról szóló hathatalmi tárgyalásokról, majd röviddel később végrehajtotta második atomfegyver-kísérletét. Walter Sharp tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők parancsnoka egy csütörtöki szöuli sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy az észak-koreai provokációk „nagy aggodalomra adnak okot”, tekintve, hogy Phenjan nem hagyományos hadviselésre alkalmas eszközöket fejleszt ki. „Komolyan tartunk attól, mit fognak tenni a jövőben” – mondta. Látva a dél-koreai és amerikai csapatok erejét egy támadás esetén, Észak-Korea „több pénzt fordít” különleges műveleti egységek, rakétatechnológia és atomfegyverek fejlesztésére – tette hozzá. A parancsnok utalt a Cshonan dél-koreai korvett elleni március végi torpedótámadásra, amelyben 46 ember halt meg.
Forrás: duna televizió
|